Szakmai konferencia

 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március elsején szakmai konferenciára hívta az önkéntes mentőszervezetek és az önkéntes tűzoltó egyesületek képviselőit.

Báner Attila tűzoltó ezredes, igazgatóhelyettes tartott rövid áttekintést az előző évi munkáról, ahol kiemelte azokat a beavatkozásokat, ahol az önkéntesek segítségére is nagy szükség volt, illetve a gyakorlatokat, ahol mind az önkéntes tűzoltó egyesületek, mind a megyei mentőszervezetek részt vettek. Az ezredes megnyitó beszéde után Csepi László tűzoltó ezredes, polgári védelmi felügyelő ünnepi megemlékezést tartott a nemzetközi polgári védelmi napról. A fórum később különböző előadásokkal folytatódott, ahol a lakosságot érintő újkori kihívásokról is szó esett, majd a BM OKF pályázataival, az elszámolással és a képzésekkel kapcsolatosan kaptunk tájékoztatást. Hasznos információk hangoztak el a NAV követelményekről, az elvárásokról a helyes eljárásrendről a civil szervezeteket érintően, majd az ügyészség részéről is pontos tájékoztatást kaptak azokról a követelményekről, amelyeket az önkéntes tűzoltó egyesületekkel szemben támasztanak.