Jubileum

Önkéntes Egyesületünk idén ünnepelte 130 éves fennállását. Az augusztusban megtartott ünnepségen hagyomány teremtő szándékkal megbeszéltük hogy minden évben a jubileum napján koszorút helyezünk el, gyertyát gyújtunk elődeink tiszteletére állított emlékműnél. Az oktató teremnél gyülekeztünk, majd vonultunk át a megemlékezés helyszínére, ahol egy rövid ünnepi beszédet kovetően helyetztük el koszorunkat, gyújtottunk gyertyát.

1888 december 17.-én olyan esemény zajlott községünkben, mely beírta magát Potyond történelmébe. 130 évvel ezelőtt ezen a napon 7 potyondi lakos a kor kihívásával szembesülve, felül emelkedett önös érdekein, és létrehozták Potyond Község Önkéntes Tűzoltó Egyesületét.

Céljuk volt a lakóközösség biztonságérzetének emelése, melyre saját anyagi forrásaik képezték az alapot. A falu lakói támogatták kezdeményezésüket, 27 fő csatlakozott az egyesülethez beavatkozó tagként, 24 fő pedig támogató szerepet vállalt. Ez a szám Potyond akkori lakosainak közel 30%-a. Mely mögött ott állt a család, így az egyesület működtetésében, a faluért végzett önzetlen munkából szinte a teljes lakosság kivette a részét.
Közösen végzett munkával járultak hozzá az egyesület, azon keresztül Potyond fejlődéséhez.

Az általuk végzett társadalmi tevékenység nem korlátozódott a tüzek oltására, megelőzésére. Egy közösséget alkottak, mely részt vett, magját képezte a településért végzett társadalmi munkáknak.
Hiányt pótoltak manapság megszokott feladatok végrehajtásában, mint pl a temetkezések lebonyolítása, közösségi összejövetelek szervezése. Tiszteletre méltó példát mutattak, melynek értékét szinte csak visszatekintve, emlékezve tudjuk felmérni.

Az egyesület 130 éves fennállása alkalmából állított emlékművel ezen közösség elhunyt tagjai emlékének tisztelgünk.
Mai zűrös, el anyagiaskodott világunkban, hogy kötelékek maradjanak talán mindennél fontosabb őrizni, tisztelni a múltat, megmutatni a jelent, ezekből folyamatosan tanulva, levonva a megfelelő következtetéseket tervezni a jövőt.

Ma december 17-e van, közeleg a karácsony, az év vége. Itt szeretném megköszönni az Önkormányzatnak, a lakosságnak, támogatóinknak, hogy segítették egyesületünket, tagjainknak, hogy anyagi hozzájárulással, önzetlen munka végzésükkel, aktív részvételükkel egyesületünk megvalósíthatta kitűzött céljait.

Most hogy az emlékműnél elhelyezzük a megemlékezés koszorúját, halottaink emlékére meggyújtjuk a mécsest, bízunk benne hogy ez a nap nem csak a megemlékezésé, hanem egy 130 éve fennálló közösséghez tartozás szimbólumává válik.

Kívánok Önöknek áldott békés karácsonyi ünnepeket, sikerekben gazdag boldog új évet.